Nemzet nélküli identitás

Glänta legújabb száma a történelmi és jelenlegi kurd identitásról szóló gondolatokat gyűjti össze. A vendégszerkesztő és svéd-kurd szerző Agri Ismaïl írja: “A nemzetállam által a népének nyújtott átfogó narratíva – egy ország közös története – hiányában a kurdok küzdöttek az egységes identitás kialakításáért.”.

Folyékonyan, de fixen

Elif Sarican történelmi áttekintést nyújt a kurd népről, felvázolva a jelentős politikai fejleményeket, amelyek hatással voltak a lakosság változó identitására. Edmund Leach és Fredrik Barth antropológusok huszadik századi kutatásaira hivatkozva Sarican azt írja, hogy a kurd identitás “dinamikus, a változó körülményekhez alkalmazkodni képes” identitásként értelmezhető. Ezzel párhuzamosan “az etnicitás esszencialistább felfogása” is egyesíti a kurd népet. És “az identitás folyékony és rögzített fogalmainak elfogadása”, bár látszólag ellentmondásos, lehetővé teszi egy szétszórt társadalom számára, hogy “ellenálljon az asszimilációnak” és “küzdjön a létért és az elismerésért” – írja Sarican.

A kurd szabadságmozgalom, amelyet Sarican az USA és az Egyesült Királyság által támogatott kurd regionális kormány alternatívájaként ír le, ezt a nonkonformista, ellenálló tendenciát tükrözi. A mozgalom a nők felszabadítását helyezi a középpontba, és a kurd társadalomban meghonosodott patriarchátus felszámolását tűzte ki célul. A nők független döntéshozó testületei, amelyek megvétózhatják a vegyes nemű fórumokat, a hegemón hatalmi struktúrákkal szemben álló ideológiát tükrözik. A KFM túllép a hagyományos nemzet határain, azzal a potenciállal, hogy meghívja a világ többi részét a hatalom újragondolására, érvel Sarican: “Kurdisztán szelleme – a szabadság és az önrendelkezés szelleme – a történelmi Kurdisztán földrajzi határain messze túl is virágozhat.”.

Etikai magány

Barzoo Eliassi a nemzetek világában a hontalanság keserű valóságáról ír. Szociális munkás háttérrel rendelkező kutatója az identitás és a hovatartozás elméleteire összpontosít, amelyeket a kurd diaszpóra tanúságtételei mellett mutat be.

Mivel a kurdokat gyakran török, iráni, iraki vagy szíriai néven tartják nyilván, a népességet mind napjainkban, mind történelmileg nehéz nyomon követni. Az Európába irányuló kurd migráció az 1960-as években kezdődött, a minden oldalról vívott közel-keleti háborúk és a vendégmunkások iránti európai kereslet miatt. Eliassi szerint ez a nagyarányú migráció döntő szerepet játszott a politizált kurd identitás alapjainak megteremtésében: a “kurd kérdés” “transznacionális jellegű” kérdéssé vált. A ma Svédországban tiltakozó, a politikusok elismerését követelő kurdok azonban továbbra is meghallgatás nélkül maradnak.

Eliassi ezt a nemzetközi elismerés hiányát Jill Stauffer kifejezéséhez kapcsolja: “etikai magány”: a társadalmi elhagyatottság egy formája, amelyet az okoz, hogy a nemzetek képtelenek befogadni a hontalan népeket. Ezt az elszigeteltséget mutatja, hogy az európai baloldal nem ismeri a közel-keleti kurdok elleni elnyomást. “A muzulmán világban a kurdok önrendelkezési követeléseit imperialista vagy cionista kísérletnek tekintik, hogy aláássák az államok elképzelt társadalmi kohézióját, ahol a kurdok alárendeltek az arab, török és perzsa uralomnak” – írja Eliassi.

A posztkoloniális kísérleti terep

Kilencévesen a CNN Öbölháborúról szóló adását követve Agri Ismaïl felismerte James Earl Jones hangját, mint Darth Vaderét, aki a hírműsorok között szokta bemondani, hogy “Itt a CNN”. Jones jelenléte – írja Ismaïl – filmszerű hatást kölcsönzött a médiaközvetítéseknek, amelyek a háborút amúgy is “reality-TV”-ként ábrázolták, és az amerikai hadsereg fölényének érzetét keltették. “A technológiai előny olyan óriási volt, hogy a háborúról aligha lehetett azt mondani, hogy megtörtént – ezt az ultramodern háborút előre megnyerték.”.

Ismaïl a háborús technológiák tesztpályájaként írja le Kurdisztánt. Szaddám Huszein rezsimje olyan rakétákat és vegyi fegyvereket tesztelt, amelyek nem voltak elég pontosak a háborúhoz, és megrémítették a kurd lakosságot. Az iráni-iraki háború alatt Olaszországban gyártott, rendkívül fejlett aknák millióit helyezték el a kurd földeken. Ma “egész mezőket borítanak kis piros háromszögek, amelyeket az ENSZ iraki aknamentesítési programja helyezett ki – figyelmeztető jelek, hogy a föld már nem a miénk, hanem a gépek hódították meg” – írja Ismaïl.

A Kurdisztánnak mint háborús kísérletekre nyitott határvidéknek az elképzelése abból ered, hogy a külvilág dehumanizáló tendenciát mutat Kurdisztánnal szemben, és a kurdokat civilizálatlan, barbár népességként ábrázolják, érvel Ismaïl. De ami körbejár, az körbejár: ahogy Aimé Césaire és Michel Foucault megállapította, a gyarmatok csupán kísérleti terepet jelentenek, mielőtt a gyarmatosítók a technológiát a saját népükön alkalmaznák. Az amerikai hadsereg által az iraki háború idején kifejlesztett aknavédett járművek ma már az amerikai rendvédelmi szerveknél állomásoznak.

Kritika: Märta Bonde

Translated by

Co-funded by the European Union