A kultúra visszavág

Amikor Marek Mad’arič volt szlovák kulturális minisztert (2006-2010, 2012-2018) a Denník N szlovák napilap podcastjában arról kérdezték, hogyan értékeli Martina Šimkovičová új kulturális miniszter első évét, a válasza meglehetősen diplomatikus volt. ‘Kellemetlen meglepetés’ – mondta (utalva Robert Fico kormányfő idézetére, aki korábban “kellemes meglepetésnek” nevezte Šimkovičová hivatali idejét). Ha azonban a szlovák kulturális közösség legtöbb tagját megkérdeznénk a kulturális minisztérium legutóbbi intézkedéseiről, valószínűleg sokkal élesebb és kevésbé tapintatos választ kapnánk.

Valójában senkit sem lepett volna meg, ha Mad’arič keményebb hangnemet ütött volna meg, hiszen éppen a hosszú minisztériumi szolgálati ideje alatt bevezetett kulturális reformokat érik most a legnagyobb támadások. Hivatali ideje alatt segített létrehozni a Művészeti Tanácsot és az Audiovizuális Alapot, olyan kulturális alapokat, amelyek jelentősen hozzájárultak a független kultúra fejlődéséhez Szlovákiában. Megszilárdította a bevett kultúra kulcsfontosságú intézményeit is, emelte a közszolgálati televízió és rádió presztízsét, és növelte a közbizalmat. Šimkovičová érkezésétől számított egy éven belül azonban mindez már a múlté volt. Hogyan történhetett ez?

A dezinformációs szócsőből kulturális cárrá

Šimkovičová, a nacionalista SNS (Szlovák Nemzeti Párt) jelöltje, rögtön a kulturális miniszteri kinevezése után aggodalmat keltett a szlovák kulturális közösségben. Őt Robert Fico miniszterelnök választotta a posztra, miután 2023 szeptemberében visszatért a hatalomba a Hlas szociáldemokrata párttal és az SNS-szel kötött koalíció élén, amely csak hajszál híján jutott be a parlamentbe (az 5 százalékos kvórumot mindössze 0,6 százalékkal haladta meg).

Szakmailag Šimkovičová egyetlen kapcsolata a kultúrával a magántelevízióban végzett műsorvezetői munkája volt, független vagy állami kulturális szervezetek irányításában nem volt tapasztalata.

Šimkovičová kulturális miniszterként való legelső nyilvános szereplése során megerősítette szélsőjobboldali nacionalista hitvallását, amikor kijelentette, hogy “a kultúrának szlováknak kell lennie, és nem másnak”. Ezután megszüntette a félretájékoztatás elleni küzdelmet támogató támogatási programot.

[/caption]

Felháborodást váltott ki egy interjúval is, amelyben kijelentette, hogy “a fehér faj kihal az LMBTQ miatt”, és azzal fenyegetőzött, hogy megakadályozza, hogy a queer közösséghez tartozó emberek állami támogatásban részesüljenek. ‘Az LMBTQ+ civil szervezetek egyetlen centet sem kapnak az állami költségvetésből’ – mondta. 2024 novemberében beváltotta ezt az ígéretét: a a kulturális minisztérium hátrányos helyzetű csoportoknak szánt támogatási programjának közzétett eredményei azt mutatják, hogy a minisztérium teljesen kizárta az LMBTQIA+ szervezetek projektjeit. Egyetlen projektjük vagy régóta futó rendezvényük – mint például a Drama Queer Fesztivál, a Rainbow Pride vagy a Másság Filmfesztivál – sem kapott támogatást, annak ellenére, hogy a projekteket értékelő szakértői bizottságtól elegendő pontot kaptak.

Šimkovičová mellé a minisztériumban csatlakozott Lukáš Machala, a minisztériumi szolgálat főigazgatója (aki szintén az SNS jelöltje), aki antiszemita kijelentéseiről és az összeesküvés-elméletek iránti hajlamáról ismert (a közvélemény nevetségessé vált azzal, hogy azt állította, a Föld lapos). Machala a kulturális minisztérium tényleges vezetőjévé vált, és a legtöbb stratégiai döntés motorja.

Az intézmények mint ideológiai eszközök

Bár a megfigyelők gyakran jellemzik a kulturális minisztérium tevékenységét rendszerellenesnek, mégis megfigyelhető egy bizonyos logika a viselkedésében. A minisztérium első számú célpontjai a kulturális intézmények voltak, különösen a kulturális termelés pénzügyi forrásait elosztó alapok. A Szlovák Köztársaság Nemzeti Tanácsa 2024 folyamán új törvényeket fogadott el a Művészeti Tanácsról és az Audiovizuális Alapról, mindkettőt a kulturális minisztérium dolgozta ki. Ezek a törvények úgy szabályozzák az alapok tevékenységét, hogy a döntő hatalom abban a kérdésben, hogy az egyes pályázók vagy projektek pénzügyi támogatásban részesülnek-e vagy sem, immár az alapok igazgatótanácsait illeti meg.

Mindkét törvény azt is előírja, hogy a kulturális miniszter által választott igazgatósági tagok jóváhagyása nélkül nem nyújtható támogatás. Röviden: a független alapokat, amelyekben korábban szakértői bizottságok döntöttek a támogatások odaítéléséről, olyan eszközzé alakítják át, amely az “ideológiai kompatibilitás” érvényesítését szolgálja, azaz biztosítja, hogy a projektek megfeleljenek a kormány jobboldali és konzervatív nézeteinek. A cikk megírásának időpontjában a Művészeti Tanács igazgatótanácsa eltávolítja a szakértőket a bizottságokból, így azok működésképtelenné válnak, és a kulturális projektek finanszírozásának újraelosztása is veszélybe került.

Júliusban a közszolgálati televízió és rádió került a tűzvonalba. A minisztérium itt is jogi trükkökkel vette át az irányítást, amikor az intézmény nevét RTVS-ről (Szlovák Rádió és Televízió) STVR-re (Szlovák Televízió és Rádió) változtatta. Így de facto új intézménnyé vált, ami azt jelentette, hogy igazgatója automatikusan feleslegessé vált (a mai napig nem váltották le, a szlovák televízió több mint fél éve válságos üzemmódban működik).

Míg korábban az STVR Tanácsának tagjait a szakmai szervezetek jelölték, az STVR-ről szóló új törvény lehetővé teszi, hogy a kulturális minisztérium közvetlenül nevezze ki a tanács három tagját. Mivel a tanács tagjainak száma most kilencről hétre csökkent, a kormány ellenőrzi a tanács összetételének közel 50 százalékát. Ez aggodalomra ad okot a tanács döntéshozatala feletti indokolatlan politikai befolyással és a függetlenség elvesztésével kapcsolatban. Az új törvény egy külső etikai bizottságot is létrehoz, amelynek a Matica Slovenská nacionalista szervezet, az egyházak és a helyi önkormányzatok képviselőiből kell állnia. A bizottság szakmaiatlan jellege, mivel csak egy tagnak van média háttere, felveti az ideológiai ellenőrzés és cenzúra félelmét.

Ez máris megmutatkozott a sugárzott műsorok formájában. Az ország fő politikai talkshow-ja, az O 5 perc 12 (“5 perc 12-ig”) három műsorvezetőt cserélt le, miután kormánypárti politikusok alkalmatlannak minősítették őket. Aztán ott volt Barbora Šišoláková hírújságíró esete, aki elhagyta az STVR-t, miután a csatorna vezetősége megpróbálta befolyásolni a Tomáš Taraba környezetvédelmi miniszterről készített kritikus riportjának tartalmát, amelyet a Správy, a csatorna kiemelt hírműsora számára készített. E cikk szerzője, aki egy aktuális témájú televíziós vitaműsor tartalomgyártó csapatában dolgozott, szintén megtapasztalta ezeket a vezetőségi változásokat: a műsort átnevezték utazási műsornak, ami arra késztette, hogy befejezze az STVR-rel való együttműködését.

Rendező? Elbocsátják!

Az intézmények működésében bekövetkezett radikális változások nemcsak jogalkotási és strukturális szinten történtek, hanem az “alkalmatlan” személyzet megtisztításával is együtt jártak, különösen a kiemelt kulturális intézmények élén. Már 2024 januárjában Jen Kratochvíl, a pozsonyi Kunsthalle művészeti galéria igazgatóját a kulturális minisztérium lemondásra kényszerítette (az egész intézményt ezt követően a Szlovák Nemzeti Galéria igazgatása alá helyezték, de a finanszírozást megvonják tőle, így gyakorlatilag bezárják). Márciusban Zuzana Liptákovát elbocsátották a BIBIANA nemzetközi gyermekművészeti ház igazgatói posztjáról, Katarína Krištofovát pedig a Szlovák Nemzeti Könyvtár igazgatói posztjáról.

Nagyobb, emblematikusabb intézmények következtek augusztusban és szeptemberben. A Szlovák Nemzeti Színház igazgatóját, Matej Drličkát, a Szlovák Nemzeti Galéria igazgatóját, Alexandra Kusát és a Szlovák Nemzeti Múzeum igazgatóját, Branislav Pánist egymás után távolították el posztjukról. Mindegyik elbocsátásra átlátható indoklás nélkül került sor, és a minisztérium részéről gyakran szakszerűtlen és megalázó hozzáállással járt együtt (egy biztonsági őrök által kísért tisztviselő kora reggel, még pizsamában vitte ki az értesítést Drlička otthonába). Az elbocsátott igazgatók helyére ezután olyan személyeket neveztek ki, akik nem rendelkeztek a szükséges képesítéssel, és nem támogatták az intézmények munkatársainak vagy a kulturális közösségnek a támogatását, átlátható kiválasztási eljárás nélkül.

Mocskos taktika

A személyi változásokat számos verbális támadás, a kulturális dolgozók megfélemlítése és megfélemlítése kísérte a kulturális minisztérium részéről. Ezek a gyakorlatok magának a minisztériumnak a belsejében is zajlanak, ahol, ahogy Jana Močková írja a Denník N számára, “állandó félelem, bénultság, fenyegetések, káosz, impulzív döntések, érvek nélkül” uralkodik. Šimkovičová és Machala elfogadhatatlan kommunikációs módszert alkalmaznak, amely fenyegetéseken, sértéseken, támadásokon és megfélemlítésen alapul. Az alkalmazottakat “helytelen” politikai nézetek miatt megfélemlítik, arra kényszerítik őket, hogy nyitva tartsák az irodájuk ajtaját, és még azzal is fenyegetik őket, hogy a SIS (a szlovák hírszerző szolgálat) megfigyelésre küldi őket.

A szakszervezetek a kulturális minisztériumban a romló munkakörülményekre és a célzott elbocsátásokra is felhívták a figyelmet. A Machalának írt levelükben szándékosnak nevezik a munkahelyek megszüntetését. A munkahelyi zaklatást és a közszolgálati alapelvek megsértését is megemlítik. A munkatársak nyilatkozatai szerint a minisztérium tisztviselőinek csaknem fele már elvesztette állását.

A minisztérium vezetése emellett széleskörű támadásokat intéz a szélesebb kulturális közösség tagjai, valamint olyan projektek ellen, amelyeket a nyilvánosság szemében korruptnak, értéktelennek és támogatásra érdemtelennek próbál beállítani. Andrej Dúbravský queer művész, akinek művei a Szlovák Rádió épületének előterében lógtak, és Soňa Ferienčíková neves táncosnő (az ország politikai ellenzéki vezetőjének élettársa) egyaránt vulgáris sértegetéseknek volt kitéve Šimkovičová részéről. Néhány esetben ezek a támadások jogi jelleget is öltöttek: szeptemberben Šimkovičová büntetőfeljelentést tett Michal Hvorecký író ellen, rágalmazással vádolva őt, amiért októberben a Denník N egyik véleménycikkében fasisztának nevezte őt, míg Németh Ilona művésznőt a rendőrség kihallgatásra hívta, mert részt vett egy Šimkovičová elbocsátását követelő petíció létrehozásában.

Szolidaritási sztrájkok

A kultúra képviselői természetesen nem maradtak csendben ezekkel a barbár intézkedésekkel szemben. Februárban megalakult a Nyitott kultúra! polgári platform, amelynek célja, hogy egyesítse a szlovákiai kulturális közösséget, és szorgalmazza a kulturális tárca professzionális irányítását, jobb munkakörülményeket és egy modern kultúrpolitika kialakítását. Ez egy országos kezdeményezés, amely e sorok írásakor közel 400 intézményt és közel 2000 művészt tömörít Szlovákia-szerte. A kezdeményezés közvetlen folytatása a “Nyílt felhívás Martina Šimkovičová kulturális miniszter lemondására” című, 2024. január 17-én közzétett és 2024. január 26-án lezárt petíciónak, amelyet több mint 180 000 ember írt alá (egy másik hasonló, ezúttal a civil társadalom által szervezett petíció idén augusztusban közel 200 000 aláírást gyűjtött).

Az Open Culture! idén számos nyilvános tiltakozó rendezvényt szervezett, amelyeken több ezren vettek részt. A legnagyobb ilyen rendezvényen, 2024 augusztusában közel 10 000 ember gyűlt össze Pozsonyban, ami azt jelzi, hogy a szabad és független kultúráért való tiltakozás nemcsak a kulturális szakma, hanem a nagyközönség érdeklődésére is számot tart.

A kezdeményezés a tiltakozás különböző innovatív formáival is előáll – nyáron például megszervezte az úgynevezett Szlovák Kulturális Felkelést (utalás a Szlovák Nemzeti Felkelésre, amelyben Szlovákia a második világháború idején a fasizmus ellen harcolt), egy stafétás tiltakozást, amelyben a kulturális élet szereplőinek párosai egy tiltakozó transzparenssel a kulturális minisztérium elé álltak, és tíz napon át szünet nélkül, egyórás időközönként váltották egymást.

A legnagyobb tiltakozó akció, amelyet az Open Culture! szervezett, azonban a Kulturális sztrájk szeptemberi meghirdetése volt. A kezdeményezésnek jelenleg három alapvető követelése van: 1) a kulturális minisztériumban minden szándékos és romboló változtatás leállítása, és a minisztérium szakmai és hozzáértő irányítása; 2) az “ideológiai cenzúra gazdasági ” (azaz a politikailag motivált finanszírozási döntések) megszüntetése a kulturális ágazatban; 3) az ágazat azonnali pénzügyi stabilizálása, különös tekintettel a dolgozók bérének és szociális biztonságának javítására.

A mozgalom képviselői első nyilvános szereplésükön felvázolták, hogy a kulturális sztrájk kezdeti szakasza a kulturális ágazat általános riadókészültségbe helyezését jelenti, amelyben a munka zavartalanul folytatódik. Ha azonban egy adott szervezet dolgozói úgy érzik, hogy gazdasági, szociális és kulturális jogaik olyan mértékben sérülnek, hogy jogos okuk van a teljes körű sztrájkra, akkor a Kulturális Sztrájkbizottság az adott intézmény dolgozóit akcióra fogja buzdítani. A kulturális közösség többi tagja szolidaritási sztrájkba kezd, amely a teljes sztrájkba lépő alkalmazottak támogatásának és az adománygyűjtésnek a különböző gesztusaiban nyilvánul meg. A kulturális sztrájk meghirdetése óta eltelt alig több mint egy hónap alatt országszerte több mint 400 államilag finanszírozott és független szervezetben dolgozó közel 4000 ember csatlakozott a mozgalomhoz.

Azt is meg kell jegyezni, hogy a Nyitott Kultúra! kezdeményezés nem csak a tiltakozó akciókra összpontosít, hanem jogi segítséget és szakértői konzultációkat is nyújt, és ami a legfontosabb, figyelemmel kíséri és nyilvánosságra hozza a Kulturális Minisztérium minden inkompetens intézkedését. Októberben egy terjedelmes 80 oldalas jelentést is közzétett a minisztérium mulasztásairól, amely részletesen feltérképezi az elmúlt év eseményeit.

Az optimizmus keresése

Amikor a szlovákiai kultúra helyzetéről írunk, lehetetlen – és ez a cikk is ezt bizonyítja – elkerülni a jelenlegi kormány összes baklövésének bizonyos, talán hosszadalmas felsorolását. A kulturális minisztérium (de a kormány számos más képviselője, különösen a nacionalista SNS párt) részéről is annyi autoriter és antidemokratikus intézkedés történt, hogy csak ha ezeket összeadjuk, akkor válik nyilvánvalóvá, milyen borzalmas és gyakran abszurd az, amit a szlovákiai kulturális élet tapasztal. Naponta érkeznek hírek arról, hogy valaki a kulturális ágazatban elveszíti az állását, valakit beperelnek, valakitől megtagadják az állami támogatást, valakit brutálisan megtámadnak.

A kulturális szféra légköre, eufemisztikusan szólva, feszült. Az emberek kezdenek félteni, nemcsak a munkájukat, hanem a biztonságukat is – ami nem meglepő, hiszen egy olyan országban élünk, ahol az elmúlt években két LMBTQIA+ közösséghez tartozó embert meggyilkoltak, egy újságírót és menyasszonyát pedig meggyilkolták. Én magam is látom, hogy az emberekben kezdenek kialakulni az öncenzúra alapjai, a viták arról, hogy vajon legitim-e egyáltalán támogatást kérni a kulturális termeléshez egy olyan államtól, amely így bánik a polgáraival. Az uralkodó nézet az, hogy ez sajnos csak a kezdet, és a kormány fellépése a kulturális szférában csak egyre agresszívabb lesz.

Ebben a borús hangulatban azonban az egész helyzet pozitívumai is felszínre kerülnek. A legszembetűnőbb az említett Nyitott kultúra! kezdeményezés megjelenése, amely a művészek és intézmények közötti szolidaritást képviseli generációkon, régiókon és különböző művészeti formákon keresztül. A szolidaritás azonban nem korlátozódik erre a kezdeményezésre; alacsonyabb, személyközi szinten is látható az egyes művészek, újságírók, médiumok és intézmények között. A szolidaritás e hálózatának kiépítése, bár nehéz és gyakran fáradságos, előfeltétele egy erősebb civil társadalom kiépítésének, amely egy napon, amikor a jelenlegi kormány önkényuralmi rendszere megszűnik, jó építőköve lesz egy demokratikusabb és nyitottabb társadalom létrehozásának. Szlovákia kulturális szférája számára elengedhetetlen, hogy ragaszkodjunk ehhez a reményhez.

Translated by

Co-funded by the European Union