A huszadik század konfidens ismerőse volt, ám mégsem vált belőle főállású kortárs, aminthogy nem lett megélhetési emigránsvezér és életkorának tekintélyt perelő magyar-francia Nesztor sem. Második hazája büszkén búcsúzhat tőle; mi, magyarok jobbik énünkből vesztettünk halálával.

Vállaltan önéletrajzi szerző volt, íróként és történészként egyaránt. Korai műveiben "családi őserdejét" kutatta, az időközben darabjaira hullott dunai monarchia agilisan polgárosodó, változatos etnikai és kulturális hátterű közösségét, s utóbb is e történelemjárta tájék okos kutatója maradt - immár a távolból, ám sokszoros érintettségét sohasem feledve.

Eredeti neve Fischl Ferenc; Nagykanizsán és Zágrábban gyerekeskedett, s már ifjan, saját bőrén megtapasztalta a letűnt Monarchia praktikus liberalizmusának felszámolását, amikor a numerus clausus nevű gyászos jogintézmény beárnyékolta egyetemi tanulmányainak kezdetét. Aligha csupán e méltánytalanság, sokkal inkább alkati igazságérzete vezette a politikai aktivitás, s értelemszerűen a baloldal felé, hiszen nyílt eszű és tisztességes fiatal a harmincas években csakis a Horthy-rendszer ideológiájától balra kereshette a maga útját. Az adminisztratív következmények nem várattak sokáig: a marxista agitációért letartóztatás, obligát veréssel párosuló vallatás és majd' egy évnyi börtön járt ki Fejtő Ferencnek.

Politikai és börtöndebütálásával párhuzamosan Fejtő az irodalmi nyilvánosságban is megjelent. Az erdélyi és magyar folyóiratokban (többek között a Nyugatban) publikáló fiatalember 1936-os Érzelmes utazás című esszéisztikus, családja múltjában és jelenében kutató regényével vált nagykorú szerzővé. A művet recenzeálva Hevesi András ekképp sommázta Fejtő alkotói és emberi ismertetőjegyeit (visszatekintve már megállapíthatjuk, az egész életpályára érvényesen): "a szellem embere ő, de mártírpózok nélkül", "megnyerő, elegáns jelenség". Fejtő ekkor már a Szép Szó társszerkesztőjeként működött Ignotus Pál és az irodalomtörténeti jóbarát, a költői próbálkozásoktól nagyságával elriasztó József Attila oldalán. E nemes, következetesen antifasiszta és pártkötődésektől mentesen baloldali folyóirat az államhatalom szemében éppúgy gyanús felforgatóvá tette Fejtőt, mint a kormány kárhozatos németbarátságát megbélyegző Népszava-publicisztikák sora. 1938-ban újabb őrizetbe vétel és újabb bírósági eljárás terhe nehezedett rá, majd a kényszerlakhely helyett Párizs, s az ekkor még aligha sejtett, több emberöltőnyi emigráció következett.

Fejtő Franciaországban is derék és bátor embernek bizonyult: harcolt a náci németek ellen a francia hadseregben, s utóbb az ellenállás soraiban. A második világháború után hazautazott, ám rövid úton felmérte a magyar népi demokrácia szomorú kilátásait, s lemondott nemcsak a Szép Szó újraindításáról, de a hazatelepülésről is. Mindazonáltal szolgálni kívánta Magyarország ügyét, s elvállalta a sajtótitkári állást a párizsi követté kinevezett Károlyi Mihály mellett, akivel ekkor már több éve bizalmas, baráti viszonyban állt. Rajk letartóztatása után azonban mindketten megváltak tisztüktől, s Fejtő, akit sikertelenül próbáltak hazacsalogatni, komoly agitációba kezdett Rákosiék ellen.

Könyvet tervezett kiadni a Rajk-per leleplezésére, csakhogy a francia baloldal ekkor még nem rokonszenvezett a sztálinista hatalomgyakorlás, s általában a keleti blokk marxizmusának gyakorlati és esztétikai alapú bírálatával. Fejtőnek fel kellett hát elevenítenie korábbi francia sajtókapcsolatait, hogy feleségével (aki közel hetven éven át volt társa) új egzisztenciát teremtsen az immár tartósnak felismert emigrációban. Hamar kiderült, hogy Fejtő Ferenc nem a búsongva darvadozó, egymással váltig civakodó magyar számkivetettek népes táborát fogja szaporítani, hanem új hazájának hasznos és sikeres polgára lesz. Előbb hírügynökségi Kelet-Európa-szakértőként, majd kevéssel utóbb már terjedelmes elemzések és történeti munkák termékeny szerzőjeként vált elismertté. Megírta, s utóbb kibővítette A népi demokráciák története című munkáját (1952, majd 1969), amely a témakör számos nyelvre lefordított, sokat idézett alapműve lett, mintaszerű történeti feldolgozást tett közzé II. József császárról, s az 1956-os eseményeknek szentelt kötetét maga Jean-Paul Sartre látta el ajánlásával. Mindahány műve Európának azt a kevésbé szerencsés, számunkra otthonos régióját vizsgálta, ahol nemcsak a nagyhatalmak ütköztek egymással hosszú évszázadokon át, de a szabadság és a modernizáció, a nacionalizmus és a polgárosodás is.

A nyolcvanas évek második felétől Fejtő komolyan kivette a részét a rendszerváltás, a demokratikus átmenet előkészítéséből, s egyszersmind a történelmi igazságtétel szimbolikus aktusaiból. 1948 után bő négy évtizeddel újra megjelenhettek Magyarországon művei, történeti munkái és személyes visszaemlékezései, s a Nagy Imre újratemetésére hazalátogató Fejtő Ferenc testi valójában és írásain, interjúin keresztül egyaránt fontos szereplőjévé vált a demokratikus nyilvánosságnak. Ahogy fiatalon, úgy túl a kilencvenen is keresetlenül őszinte gondolkodó maradt, s markáns, következetesen balközép megnyilvánulásaival érzékelhetően távol tartotta magától a haza agg bölcse oly hálás szerepét. S noha politikai elkötelezettségét egyértelművé tette, üdítő józansága és látókörének európai tágassága a baloldalon is hasonlíthatatlan jelenséggé avatta.

Atyai barátja, Károlyi Mihály haláláról értesülvén 1955-ben e sorokat írta a gyászoló özvegynek: "...a legnemesebb magyar és európai tradíciók reprezentánsát láttam [benne]. Most rajtunk a sor, hogy méltó emlékéről gondoskodjunk." Ez a felszólítás búcsúztassa Fejtő Ferencet is.

Published 2008-06-13

Original in Hungarian
First published in Magyar Narancs 24/2008

© László Ferenc/Magyar Narancs
© Eurozine